John Logie Baird skót villamosmérnök, a televíziós műsorszórás egyik úttörője 95 éve, 1926. január 26-án mutatta be Londonban nagy találmányát: a televisort. Készülékével ő volt a világon az első, aki az 1920-as évek közepén képes volt mozgóképet nagy távolságra is közvetíteni.
A feltaláló a Glasgow-i Royal Technical College elvégzése után a város egyetemén folytatta villamosmérnöki tanulmányait. Egészségi problémái miatt nem folytatott mérnöki gyakorlatot. Elektromossággal és az optikával kísérletezett. 1924-ben megalkotta első, harmincsoros felbontású, elektromechanikus rendszerű televíziós rendszerét, melyet Televisornak keresztelt el. 1926-ban mutatta be elsőként nyilvánosan a mozgóképek továbbítására alkalmas televíziós rendszert. 1927-ben megalapította saját társaságát, a Baird Television Development Companyt. 1928-ban bemutatott egy színes televíziós készüléket is. A BBC 1929-ben Baird televíziós műsorszóró készülékével megkezdte a kísérleti adások sugárzását. 1930-ban a rendszer már a kép és a hang együttes átvitelére is képes volt, s július 14-én leadták az első rövid játékfilmet. Az 1940-es évekre azonban az EMI-Marconi-féle teljesen elektronikus rendszer kiszorította Baird rendszerét a televíziózásból. Baird a televízió fejlődésének mindenképpen jelentős úttörője. További kísérleteivel, és találmányaival többek között hozzájárult a radar és a videofelvevő feltalálásához is. (tudosnaptar)
TECHNOLOGY: Television: John Logie Baird demonstrates Television (1928)
Mit írt vajon egy kortársa a televízióval kapcsolatban?
Lásd Roald Dahl versét: Tanács a televíziózással kapcsolatban (Varró Dániel fordításában)
Az a legfontosabb dolog
(A gyerekekre gondolok),
Hogy SOHA, SOHA nem szabad,
Hogy tévéműsort lássanak –
Sőt, legjobb, ha a bárgyú láda
Már be sem kerül a szobába.
Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
(Múltkor is láttunk egy helyen
Tíz szemgolyót a szőnyegen.)
Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
Míg hipnózisba nem kerülnek,
S a sok szennytől, mit egyre néznek,
Olyanok lesznek, mint a részeg.
Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,
A falnak fejjel nem rohannak,
Nem kezdik egymást hasogatni,
Hagynak nyugodtan mosogatni,
Míg fő az étel, hűl a lekvár –
De azon eltűnődtetek már,
Hogy ez a rémséges doboz
Miféle dolgokat okoz?
ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!
MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!
Az észt betömi, eldugítja!
A gyereket úgy elbutítja,
HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG
TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!
Az agya lágy lesz, mint a sajt!
FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!
NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!
„Na jó! – mondjátok majd. – Na jó!
De ha a televízió
Nincsen, mivel foglaljuk el
A drága gyermekünk, mivel?”
Ezt fogjuk akkor válaszolni:
Míg nem volt még e bamba holmi,
Míg e szörnyet fel nem találták,
Mit csináltak vajon a drágák?
Hát elfelejtettétek volna?
Ezt mondjuk lassan, szótagolva:
OL… VAS… TAK…! És OLVASTAK és
OLVASTAK, s még ez is kevés
Volt nekik, OLVASTAK tovább!
Fél napjuk olvasásból állt!
A polc könyvekkel volt tele,
A föld, az asztal is vele,
S az ágy mellett, a kisszobába
Még több könyv várt elolvasásra.
Sok szép mese, volt benne sárkány,
Volt indián, cet és királylány,
Kincses sziget, és messzi partok,
Hová sok csempész lopva tartott,
Kampó kezű, komor kalózok,
Egy elefánt, ki csak hallózott,
És rémes, éhes kannibálok,
Üstbe ki tudja mit dobálók…
Mily könyveken busult-vidult, ó,
Az a sok régi-régi lurkó!
Hát kérve kérünk titeket,
A tévékészüléketek
Dobjátok el, s mi hely marad,
Oda tehettek polcokat,
A polcra végig könyveket,
Hadd ontsanak csak könnyeket,
Hadd rúgkapáljanak a kölkök,
A nyelvük hadd legyen csak öltött –
Ígérjük, nem kell félnetek,
Ha vártok egy vagy két hetet,
A drágalátos gyermekek
Egyszercsak rájönnek maguktól:
Egy könyvtől lennének nagyon jól.
S ha már olvasnak ők – juhéj!
Szívükben árad szét a kéj,
Érzékeik kiélesednek,
Nem értik majd, hogy mit szerettek
Az émelyítő, a silány,
Hülye, idétlen masinán.
S azok a drága gyermekek
Hálásak lesznek majd neked.