Meghívó

"Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőknek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat. És pontosan emiatt van az, hogy ha valaki megnézi a filmes változatát egy könyvnek, ami tetszett neki, mindig csalódottan jön ki a moziból, és mindig azt mondja: a könyv sokkal jobb volt".

Paulo Coelho


2014. október 7., kedd

A Túlélés fája - szattai hársfa

Ma is egy fára hívom fel a figyelmet, nyolcad annyi idős, mint a tegnap említett, de a miénk és szavazhatunk is most rá. Ugyanis ötödször szervezte meg az Ökotárs az Év Fája versenyt, mely szeptember 10 és október 31 között zajlik. A vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.
Szatta Község Önkormányzata a „Túlélés fáját” nevezte be az Ökotárs pályázatára, e fa bekerült a döntős fák közé, a szavazáson jelenleg a  3. helyen áll, Nyugat-Dunántúlon az egyetlen versenyben lévő fa.
A története: Az 1580-as években a törökök az Őrség területére értek, 1588-ban lerombolták, felégették Zathát ( Szattát). A településen élő életerős férfiak egy része katonáskodott, a többiek pedig elmenekültek, elbujdostak.
A törökdúlás alatt a faluban elfogott embereket – elsősorban asszonyokat, öregeket, gyerekeket – nyársba húzták, a mai napig fellelhető a Nyárs völgyének nevezett hely. A legenda szerint a törökök haragja elől egy, a gyermekével együtt menekülő asszony letört egy hársfa ágat és a földbe szúrta az utókor számára. A kis ágacska megtelt élettel, növekedett és élete ma már több évszázadra tekint vissza. A Millennium évében átadott települési címerben is méltó helyet foglal el a fa. Középen áll, egyenesen, büszkén, méltóságteljesen az „öreg hölgy”. Az önkormányzat 2001-ben a törökdúlás áldozatainak emlékére kopjafát állított a hársfa elé és a Túlélés Fájának nevezte el. Szatta település a Szombathelyről a franciaországi Tours felé vezető Szent Márton út egyik állomása. A zarándokút az öreg hársfa mellett halad el, a sokat látott fa az elfáradt gyalogosnak pihenőhelyet és nyugodt körülményeket biztosít az elmélkedéshez és az emlékezéshez. Az elmúlt években a múlt találkozott a jelennel, nem csak szimbólum lett a településen a fa: gyerekcsoportok, családok kedves kiránduló helye, valamint a falu ott tartja majálisait.
Az öreg hársfából árad a nyugalom és a megbékélés. Hatalmas koronájának virágzata a településen élőket ellátja a hideg téli napokon gyógyító hársfavirágteával.
Fa elhelyezkedése: Szatta, Ingice utca, a településtől DK-i irányban a Szent Márton út mentén
Faj: Hársfa
Kora: 400 év
Magassága: 22 méter
Törzskerület: 440 cm
Szavazni még lehet az alábbi linken:  Az év fája

The President

Nagyon ritka, amikor egy fát elneveznek, pláne ha a megtisztelő "The President" nevet kapja. Miért is különleges ez a fa? Először is egyedülállóan öreg. 3200 éves. Már akkor is itt volt, amikor mi még nem, de még az őseink sem. Elképesztő, közel 10 méter széles, több mint 800 méter magas és körülbelül 2 billió tűlevél van az ágain, sőt évente 1 köbméterrel lesz nagyobb, ezáltal még a leggyorsabban növekvő fa cím büszke tulajdonosa is.
Eddig nem sikerült lefotózni ezt az egyedülálló természeti jelenséget, mert olyan helyen van, de a modern technika végre lehetővé tette. A National Geographic a Californiai Nemzeti Parkkal közösen elképesztő projectbe kezdett. 32 napig tartott, de a lehető legtöbb szögből és magasságból fotókat készítettek. Sokat a levegőből, sokat alpinista felszerelésekkel megtámogatva és lógva. Végül 126 képet illesztettek össze, hogy teljes pompájában láthassuk ezt a döbbenetes természeti csodát. Ez a fa mindent kiállt az évezredek alatt, reméljük még további évezredekig itt lesz. Ó ha tudna beszélni....

Könyvtárunkból ajánlom:
Ø  Fák : kertben, parkban és a szabad természetben :  . - Bp. : M. Kvklub, 2001.
Ø  Kremer, Bruno P.* : Fák : őshonos és betelepített fafajok Európában . - Budapest : M. Kvklub, 1995.
Ø  Értékőrző Magyarország : Nemzeti parkok, világörökség : főszerk. Tardy János, szerk. Dosztányi Imre . - Bp. : Természetbúvár Alapítvány K., 2000.
Ø  Magyarország nemzeti parkjai I. [elektronikus dok.] :  . - Veszprém : Veszprog Kft., 1999 . - 1 CD-ROM

Ø  A világörökség : az emberiség legféltettebb kulturális és természeti értékei : [... vál. és összeáll. Nagy Éva, Buris László, Domina István] ; [a fordításokat kész. Agócs Károly et al.] . - [Budapest] : Gulliver, 1999 .