A vizes élőhelyek napja

 

Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására a 20. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált az ökoszisztémák hosszú távú megőrzését szolgáló nemzetközi szintű összefogás.

1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az ún. Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezmény az évezred végére már a vizes területek általános védelmére irányuló világkonvencióvá bővült. Magyarország 1979-ben aláírta a dokumentumot, s 2000-ig 19 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit) jelölt meg a nemzetközi jelentőségű, ún. ramsari területek közé. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett, s a hatálya alá tartozó vizes terület pedig közel 80 millió négyzetkilométer. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk A VIZES ÉLŐHELYEK NAPJÁt. (jelesnapok)

Bár az alapítók között csak 18 ország szerepelt, az egyezményhez az elmúlt három és fél évtized folyamán több mint 130 ország csatlakozott. A csatlakozás feltétele, hogy az adott ország legalább egy, a kritériumoknak megfelelő vizes élőhellyel rendelkezzen.

Jelenleg több mint 1200 terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá. A csatlakozó országok kötelesek az adott területet természetvédelmi oltalom alá helyezni, és olyan gazdálkodási, területhasznosítási stratégiát folytatni, amely biztosítja az adott ökoszisztéma hosszú távú fennmaradását.

A vizes élőhelyekre a legnagyobb veszélyt hazánkban a környező mezőgazdasági területekről bemosódó vegyszerek, a növekvő turizmus, a vízi sportok, a vízutánpótlás hiánya valamint a túlzott halászat és nádkitermelés jelenti.

A csatlakozás évében a listára került területek között szerepel a kardoskúti Fehér-tó, a Hortobágy és a Kis-Balaton. A kiskunsági szikes tavak és csatornák, a hozzájuk kapcsolódó szikes puszták számos bennszülött, sótűrő növényével (pl. sziki őszirózsa, pozsgás zsázsa, magyar sóvirág) szintén elsőként kerültek az egyezmény hatálya alá. Ekkor került a listára hazánk egyik legjelentősebb vidraállományának otthont adó, a Tisza hullámterén lévő Mártély.

A legnagyobb kiterjedésű hazai ramsari terület a Balaton és annak parti sávja. (National Geographic)

Eötvös Károly így ír a Balatonról a Balatoni utazásban:

Minő ragyogás, mennyi mosoly, mekkora élet a nyári nap sugarai alatt! Színe örökké változik, mint a szűz hajadon arca az első szerelmi vallomás közben. Ezüst és arany, smaragdos zöld és zafíros kék, amint verő napfény, rajzó bárányfelhő vagy viharos felleg terül el az égen. A magasságnak minden mosolyát, minden vidámságát, minden haragját, minden zordon indulatát visszatükrözi – hálával, ha kedves, daccal, ha mogorva a magasság. Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget. S a szél ha támad, a hullám is feltámad. Ugrál, játszik, kergeti egymást; cseveg, csattog, kiabál egymásra, s ha nekimelegedett, habos fürtökkel ékesíti fel homlokát.