„Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat.”
250 évvel ezelőtt ezen a napon született Ludwig
van Beethoven, aki Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart mellett a bécsi klasszika
harmadik nagy alakja.
Ha zenéjét hallgatjuk, R. Roldan francia
író szerint: "Ez egy szavak nélküli monológ, egy igazi, csodálatos
vallomás, amelynek hasonlói megtalálhatók a zenében ... egyetlen szó sincs, de
ez a mindenki számára érthető zene" ...
Beethoven egyik
legnagyszerűbb kompozíciója a CISZ-MOL, vagy „HOLDFÉNY”SZONÁTA. A zene az első
tétel alkonyati hangulatot idéző kezdetétől a kirobbanó zárótétel végéig telve
van szenvedéllyel és teljesen romantikus.
Rendhagyó mű, a szonáta műfaján belül. Az
elejére Beethoven a „Sonata quasi una Fantasia” (mint egy fantázia) alcímet
írta, és ennek megfelelő a formálása: a tételek szoros összekapcsolása,
valamint az első tételnek a szonátaformától eltérő szerkesztése.
Giulietta Guicciardi grófnő, akinek a „Holdfény”-szonáta ajánlása szól, egy ideig úgy szerepelt a Beethoven-irodalomban, mint a híres „halhatatlan kedves” megtestesítője. A valóságban a fiatal grófnőnek – aki egy ideig Beethoven tanítványa volt – éppoly kevés köze volt e sokat emlegetett eszményképhez, mint magának a cisz-moll szonáta alkotójának a mű híres melléknevéhez. Az 1801-ben keletkezett szonáta első tételét Ludwig Rellstab, a költő a holdfényes Vierwaldstätti tóhoz hasonlította, innen származik a kompozíció nagy keletnek örvendő mellékneve. Kevésbé ismeretes a szonáta első tételének az a másik interpretációja, amely állítólag magától a zeneköltőtől származott (egy elveszett levelében utalva erre): eszerint J. G. Seume Die Beterin (Az imádkozó leány) című költeménye ihlette a második „fantáziaszonáta” Adagióját. A darab zenetörténeti esemény. A 19. század kapujában ebben születik meg a dal szöveg nélkül, ami oly divatos lesz a romantika műhelyeiben. A .zeneora.hu és a parlando.hu oldalon elemzést is olvashatsz a darabról.
Most utazzunk el Alsókorompára, ahol a helyi Brunswick-kastélyban többször is vendégeskedett Ludwig van Beethoven és eredjünk a legendák nyomába!
Az egyik
legenda szerint, vendéglátója unokahúgához írta a Holdfény szonátát. E
kastélyban töltötte ugyanis a nyarakat Julietta Guicciardi, Brunswick József
húgának, a lánya is, és 1800 vagy 1801 nyarán itt találkozott Beethovennel. A
kerti zenepavilonban vagy a kastélyhoz tartozó színházban rendszeresen
tartottak esti hangversenyeket Brunswickék, és azon a nyáron feltehetően
sokszor muzsikált nekik Ludwig van Beethoven. A gyönyörű dallamok az akkor
tizenhét éves Julietta szívét hamar meglágyították, de a család a társadalmi
különbségek miatt ellenezte a románcot. Hogy távol tartsák a bohém zeneszerzőt,
a kertész házában szállásolták el, és még a kastélyra néző ablakokat is
befalaztatták. A beteljesületlen
szerelemből született a Holdfény szonáta, amelyet 1802-ben Beethoven nyíltan
Julietta Giucciardinak ajánlott, de realitásérzékére vall, hogy egyik
barátjának írt levelében maga is bevallotta: „Egy kedves, varázslatos lány
szeret engem, és én is szeretem őt… Sajnos nem az én osztályomból való, és
egyébként sem nősülhetnék még…”
A legenda másik verziója szerint Brunswick József másik unokahúga, Brunswick Antal korán megözvegyült lánya, Deym Jozefin lobbant szerelemre Beethoven iránt. A fiatalasszony férje miatti gyászában vigasztalódni érkezett Alsókorompára, ami túl jól sikerült, a fiatalasszony és a zeneszerző a park fűzfáinak odvába rejtették egymáshoz írt levélkéiket. A románc kiderült, és a család gyorsan férjhez adta az engedetlen Jozefint. Brunswickék annyira szégyellték a rangon aluli kapcsolatot, hogy minden írásos nyomát eltüntették, Beethoven még a Jozefinhez írt és egyetlen operáját, a Leonora-Fideliot is csak az asszony öccseinek, Ferencnek és Józsefnek ajánlhatta. A Jozefinhez írt levelek azonban egy svájci gyűjtőhöz, tőle pedig a bonni múzeumba kerültek, és 1957-ben nyilvánosságra hozták a kutatók. A tizenhárom levél mindegyike mély vonzalomról tanúskodik, de még ezek sem bizonyítják, hogy valóban Deym volt a halhatatlan kedves. Azon a levélen, amelyben Beethoven ezt a megszólítást használta, sem a keltezés helye és ideje, sem címzett nem szerepel, és így a halhatatlan zeneszerző nagy szerelmének kiléte továbbra is a zenetörténet egyik legnagyobb rejtélye marad. (ujszo.com)
Zárszóként mi is következhetne, mint a szonáta meghallgatása: